Az elmúlt 24 órában több hullámban érkeztek záporok, zivatarok hazánk fölé, amelyekből többfelé esett jelentősebb mennyiségű csapadék, a vihar pedig súlyos károkat okozott a lakóépületekben és a fákban.
Szerdán még több helyen kell készülni esőre, záporokra: a hidegfront mögött nagy területen megerősödik az északnyugati szél, főként az Észak-Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
A zártabb felhőzet és csapadékzóna kelet felé mozdul, de előterében záporok, zivatarok alakulhatnak ki, utóbbiak nagyobb számban északkeleten fordulhatnak elő.
Villámlásban kigyulladt házak, 42 megrongált épület és kidőlt fák: pusztított a vihar
A keddi viharos időjárás miatt országszerte 318 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Baranya vármegye kivételével mindenhonnan érkeztek segélyhívások a katasztrófavédelemhez. Bővebben >>>Országszerte nagyon lehűl a levegő
A hőmérsékletben markáns visszaesés zajlik, ugyanis a csúcsérték 19 és 27 fok között alakul.
Délután kezdhet nyugat felől határozottan csökkenni a felhőzet, de nyugaton, délnyugaton is előfordulhatnak még elszórt záporok, néhol zivatarok.

Az Időkép előrejelzése szerint
az északnyugati szél egyre többfelé megerősödik, zivatarok környezetében és a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
Országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet, a maximumok 19 és 27 fok között mozognak, keleten lesz melegebb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon