A nyíregyházi önkormányzat az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében - százszázalékos támogatással - hétmilliárd forintot nyert el 41 CNG- és 6 elektromos busz beszerzésére, valamint az ehhez kapcsolódó fejlesztési beruházásokra.
A helyi közösségi közlekedést segítő új járművek telephelye a Tiszavasvári úton, az Arany János Kollégium és a Bencs László Szakiskola melletti területen épül fel, itt lesz lehetőség a gázüzemű autóbuszok üzemanyaggal történő feltöltésére.
Kapcsolódó
A forrás megszerzését követően indult el a töltőállomás tervezése és engedélyeztetése, majd 2017 szeptemberében megkezdődött a kivitelezés. A töltőállomás helyszíne a projekt további részét képező új autóbusz-telephely helyszíne is egyben, amelynek előkészítése már folyamatban van - olvasható a közleményben. (A magyar milliárdos nagy üzletéről ír az iráni sajtó.)
A 5 csuklós és 36 szóló CNG-busz, valamint az elektromos meghajtású járművek jövőre érkeznek meg a nyírségi megyeszékhelyre.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el