Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) vezetője január 10-től január 31. éjfélig rendelt el fokozott ellenőrzést az RRI illetékességi területére.
A közrend és a közbiztonság fenntartásának, a közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzésének, valamint a közlekedés biztonságának további javítása érdekében ellenőrzik a Liszt Ferenc-repülőtérre érkezőket, valamint a repülőtéren dolgozó munkavállalókat, továbbá a járműveket.
"Az RRI kiemelt figyelmet fordít az utasok és a látogatók biztonságérzetének fokozására, a jogellenes cselekmények megelőzésére, gondoskodik az állampolgárok gyors és kulturált utazásának biztosításáról, a tulajdon elleni szabálysértések és bűncselekmények megelőzéséről, megszakításáról" - közölték a honlapon.
Az RRI további feladata, hogy vagyonvédelmi ellenőrzések végrehajtásával csökkentse, visszaszorítsa a vagyon elleni cselekményeket - olvasható a rendőrségi közleményben.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet