Szervezett vadászatot tartottak a Bakonysárkány és Aka közötti területen 2017. november 24-én. A vadászaton résztvevő 60 éves olasz állampolgár 19 óra 45 perc körül, a fegyveréből leadott lövéssel eltalálta az egyik társát. A szintén olasz állampolgárságú 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette - olvasható a police.hu-n.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az olasz állampolgár ellen. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették. A Komáromi Járásbíróság 2017. november 27-én elrendelte a férfi házi őrizetét.
Képünk illusztráció
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon