A Bundesbanknak négy évébe telt, mire sikerült hazaszállítania az ország aranytartalékának egy jelentős részét. Így összesen 53 780, egyenként 12,5 kilogrammos, 440 ezer euró értékű aranyrúd került vissza Frankfurtba a New York-i regionális jegybank és a francia központi bank széfjeiből - írta a portál.
Nyugat-Németország vezetői tartottak egy esetleges szovjet megszállástól, ezért az aranykészleteik nagy részét New Yorkban, Londonban és Párizsban tárolták. A hazaszállítás most véget ért négy éve alatt semmilyen atrocitás nem történt. Korábban volt már példa hasonló eseményre, az 1990-es években ugyanis 940 tonna arany érkezett Londonból Németországba, azért, hogy a külföldi tárolás magas költségeit megspórolja a Bundesbank.
Bár már több mint 1700 tonna arany található a német jegybank frankfurti széfjeiben, a 3374 tonnányi összesített aranytartalék egy jelentős része még mindig New Yorkban, 13 százaléka pedig Londonban van. A német aranytartalék a második legnagyobb a világon, az USA 8134 tonnája mögött.
A német jegybank 2017. februárban jelentette be, hogy már 583 tonna arany tért haza, s várhatóan 2017 vége előtt a teljes német aranytartalék fele ismét az ország határain belül lesz, jóval az eredetileg célként kitűzött 2020 végi időpont előtt.
A korábbi hírek szerint több teória terjedt el a hazaszállítás okáról. Az egyik szerint az eurózóna sorozatos válságai során a német közvélemény egyre inkább azt szerette volna, ha a német gazdaság stabilitását is jelképező tartalékok minél nagyobb része van otthon. Sőt egyesek szerint az aranytartalékok akár az eurózóna felbomlása esetén biztosítékot is szolgáltathatnának egy új német márka kibocsátásához.
A Bundesbank viszonylag unalmas magyarázatot adott a lépés 2013-as bejelentésekor. Hivatalos közleményük szerint az aranykészlet tárolásának új rendszerével két követelménynek szeretnének megfelelni: egyrészt az aranytartalék belföldön segítsen bizalmat ébreszteni, másrészt a tartalékok olyan helyszíneken legyenek, ahol azt szükség esetén viszonylag gyorsan és megbízhatóan lehet értékesíteni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Csernus Imre: „Amikor felébredtem, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt”

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet
