Pénteken hazahozzák Veronából az olaszországi buszbaleset utolsó súlyos sérültjét - közölte a külgazdasági és külügyminiszterSzijjártó Péter elmondta, a veronai kórház orvosai kedden döntöttek úgy, hogy a súlyos fejsérülést szenvedett, azóta is kómában lévő sérült szívműködése és légzése lehetővé teszi a szállítást - írja az MTI.
A sérültért már elindult egy mentőrepülőgép, amely délután érkezik vissza Magyarországra, az ellátást a budapesti Honvédkórház vállalta - mondta a miniszter, hozzátéve, így már minden magyar sérültet az országban ápolnak majd. A sérült szállítását a biztosító finanszírozza - jegyezte meg a miniszter. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy két hét múlva esedékes hivatalos római látogatása előtt ellátogat Veronába.
Kapcsolódó
Az olasz városban találkozik a polgármesterrel és azon hatóságok vezetőivel, amelyek részt vettek a magyarok mentésében, ellátásában és hazautaztatásában, kifejezi majd nekik Magyarország köszönetét. Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön