Még 2016 nyarán változott a munkavédelmi törvény és a 20 fő feletti foglalkoztatotti létszámmal működő cégeknek is kötelezővé tette a munkavédelmi képviselő választást. A törvény által megállapított új munkavállalói létszámhoz kötött kötelezettség teljesítését a módosítás hatálybalépésétől számított fél éven belül kellett elvégeznie a munkáltatónak, mely 2017. január 7-én lejár.
Eszerint munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább 20 fő. A választás lebonyolítása és a feltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége. A korábbi szabályozás szerint csak abban az esetben terhelte ez a kötelezettség a munkáltatót, ha legalább 50 munkavállalót foglalkoztatott.
A munkavédelmi képviselő a munkavállalói érdekvédelem munkavédelemben megjelenő formája. Ő jogosult meggyőződni a munkahelyek, a munkaeszközök, egyéni védőeszközök biztonságos állapotáról, az egészség megóvására és a balesetek megelőzésére tett intézkedések végrehajtásáról, részt vehet a munkáltató munkavédelmi intézkedéseinek előkészítésében, a munkabalesetek kivizsgálásában, tájékoztatást kérhet, vagy éppen kezdeményezheti a szükséges intézkedés megtételét a munkáltatónál.
Amennyiben a foglalkoztatottak száma eléri a 20 főt, a választás megtartása kötelező és nem lesz megfelelő kimentésre az a munkáltatói védekezés, hogy a munkavállalók a választási jogosultságukkal nem kívántak élni. A választást ilyen esetben is meg kell tartani, igaz a választás érvényességét és eredményességét, ezen körülményre tekintettel kell majd megállapítani.
Ha a munkáltatónál nem került sor a munkavédelmi képviselők választására, de a munkáltató megfelelően igazolni tudja, hogy a munkavállalókat tájékoztatta arról, hogy a választás kötelező, és a munkáltató által lebonyolított választás ennek ellenére érvénytelen vagy eredménytelen volt, egy esetleges a munkavédelmi ellenőrzés során nem marasztalhatják el, hiszen a munkavédelmi törvényben foglalt kötelezettségének eleget tett - hívta fel a figyelmet, Máriás Attila a BDO vezető munkaügyi tanácsadója.
A munkavédelmi képviselő választás abban az esetben érvényes, ha azon a részvételre jogosultak fele részt vett. Ugyanakkor a választás érvényes, de eredménytelen, ha a minimálisan szükséges 30 százalékos támogatást nem kapta meg egyik jelölt sem a szavazás során.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják