Magyar Levente azt mondta, a repülőgéppel érkező embereket a magyar honvédek a halálból mentették ki. Nagy részük afgán, jelentős részük pedig magyar és amerikai állampolgár - írja az MTI.
Az államtitkár közölte, amerikaiak tucatjait menekítik ki Afganisztánból "azzal a jelentős légi kapacitással, amelyet a Magyar Honvédség ebben a mentőakcióban rendelkezésre bocsátott". További részleteket akkor közölnek, amikor a kimenekítettek mindegyike biztonságban lesz, a mentőakció folytatódik - tette hozzá.
Magyar Levente kiemelte azt is, a kimenekítésre fordítható idő "rendkívül korlátozott". Elő fog állni egy helyzet, amikor vagy az amerikaiak mondják, hogy vége, vagy a tálibok kezdik el a "fegyvernyugvás körülményeit megváltoztatni".
Nem mindegy, hogy addig hány embert tudunk biztonságba helyezni. Magyar állampolgárokról és a magyar honvédek bajtársaivá vált afgánokról van szó - mondta, majd megjegyezte: "ennyit egyébként arról a vádról, hogy Magyarország és a magyar kormány humanitárius szempontokra érzéketlen".
Magyar Levente kiemelte, Magyarország egy mentőakciót folytat, a Magyar Honvédség évtizedek óta ilyen éles humanitárius bevetésen nem volt, "konkrétan emberéleteket mentenek".
Az államtitkár elmondta, péntek délutánra hívta össze a NATO főtitkára a tanács miniszteri ülését, amelyen ő helyettesítette Szijjártó Péter külügyminisztert. A NATO ezekben a napokban éli át hetven éves fennállásának legsúlyosabb válságát - jelentette ki Magyar Levente, aki úgy fogalmazott: az ülés összehívása "tökéletesen felesleges is volt, hiszen mint halottnak a csók, utólag semmit nem tudunk javítani az afganisztáni helyzeten, azon a fiaskón, amit a Nyugat éppen ezekben a napokban elszenved".
Ezt se meg nem történtté, sem mérsékelni nem lehet most már. Egyedül a következmények elhárításáról tudunk beszélni - mondta Magyar Levente, hangsúlyozva: az első és legfontosabb feladat az emberi életek mentése.
Közölte, elfogadhatatlan az a helyzet a kabuli reptéren, hogy számos, kimenekítésre jogosult afgán állampolgár a tálibokon átverekedve magát elér a reptérre, de ott az amerikaiak feltartóztatják őket arra hivatkozva, hogy meg van telve a repülőtér.
Ezt nem tudjuk elfogadni - szögezte le az államtitkár.
Magyar Levente közölte, a videókonferencián résztvevő amerikai külügyminiszternek elmondta: mindent eszközt vessenek be annak érdekében, hogy ez a helyzet megváltozzon. Szombaton észlelték azt, hogy elkezdték a magyar repülőgépekre igyekvő magyarokat és a velük szövetséges afgánokat "szivárgásszerűen" átengedni - tette hozzá.
Az államtitkár jelezte, dolgoznak azon az amerikaiakkal, hogy az emberek felgyorsult beengedése a kabuli reptérre fennmaradjon.
Elmondta, a NATO-ülésen felvetették azt is, hogy minden egyes Afganisztánnal határos országgal haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot, Európa biztonsága érdekében együtt kell működni velük, "akármit is gondolunk róluk".
A tálibok "elkezdték kivillantani a foguk fehérjét", Afganisztánból tömegek fognak Európa felé megindulni. Ezt csak úgy tudjuk kezelni, ha a helyszínen nyújtunk segítséget, először is azzal, hogy nem engedjük az embereket koordinálatlanul rázúdulni Európára - fogalmazott az államtitkár.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)