A szakértő egyetért azzal, hogy emberi hiba történt. A Margit híd budai hídfőjéről készült felvételeken látszik, hogy a Hableány nem befordult a másik hajó elé, hanem a szállodahajó vagy ütközött vele, vagy olyan közel került hozzá, hogy két vízi jármű közötti felgyorsult víz és az ennek következtében lecsökkent nyomás "összerántotta" őket, de mindenféleképpen a kabinos hajó mozgása miatt borult fel a Hableány - olvasható a rádió oldalán.
Egy partról készült felvétel alapján csak következtetni, feltételezéseket tenni lehet. Ami majd eldönti ezt, az a hajókövető rendszer felvétele, ennek adatait videószerűen vissza lehet nézni, a rádiózásokat visszahallgatni - tette hozzá.
A Hableány kapitányának nem lett volna esélye, a pillér miatt jobbra nem tudott volna kitérni. A kabinos hajónak más lehetősége nem lett volna, mint lassítani, mert a magas vízállás miatt a hídnyílás közepén kellett haladnia.
Ötven-száz méterről már világosan lehetett látni a vészhelyzetet a két hajó között, hiszen a sebességkülönbség szemre is legalább 4-5 kilométer volt óránként.
- mondta.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket