A búvárok azokat az emelési pontokat alakítják ki a hajó alatt, amelyeken keresztül a Clark Ádám úszódarura akarják rögzíteni a roncsot. Mire ezzel végeznek, várhatóan az úszódaru is a helyszínre érkezik, és megindulhat a Hableány kiemelése.
Szerdán és csütörtökön a kiemelés műszaki elkészítése zajlott: olyan füleket és rögzítési pontokat alakítottak ki a búvárok a hajótesten, amelyek segítségével drótkötelekkel egy pontonhoz lehetett rögzíteni a roncsot. A tervek szerint a kiemelés után egy uszályra teszik a hajótestet - mondta.
Kapcsolódó
A vízállás újra emelkedik, a sodrás változatlanul nagy, a látótávolság pedig nulla, így továbbra is rendkívül nehéz körülmények között dolgoznak a búvárok. Egy hatalmas uszadékfa akadt el a területen, ami néhány órára megakasztotta a munkát. Elvetették azt az ötletet, hogy hálót feszítsenek ki a hajótest köré, mert ez veszélyeztetné a búvárok testi épségét. Ugyanakkor dolgoznak a hajó nyílásainak lezárásán, hogy ne kerüljön ki a hajótestből semmi a kiemelés közben.
Érdél és a Rákóczi hídnál is előkerültek holttestek
Érdnél is előkerült egy holttest, azonosítása még tart, de vélhetően a dunai hajóbaleset áldozata - közölte a rendőrség. Közben kiderült, hogy a Szabadság híd közelében, a Bálnánál este megtalált férfi is a hajó utasa volt - írja a police.hu. Az eddig eltűntként keresett férfi a baleset tizenhatodik dél-koreai áldozata.
Frissítés: Csütörtök délután a fővárosi Rákóczi hídnál is találtak egy újabb holtestet, az azonosítása megtörtént - közölte a rendőrség. Az eddig eltűntként keresett férfi a hajóbaleset 17. dél-koreai áldozata.
A kutatásban részt vevők a Duna teljes déli szakaszán még 9 dél-koreai utast és a hajó 2 tagú magyar legénységét keresik.
A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sygin szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét embert sikerült kimenteni.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak