Azzal az állítással, hogy a hajléktalanok rengeteg kellemetlenséget okoznak a többi embernek - a Publicus Intézet kutatása szerint - az összes megkérdezett 59 százaléka értett egyet, csak 35 százalékuk nem. Ha pedig már arról van szó, hogy az emberek egyetértenek-e az utcai életvitelszerű tartózkodás alkotmányos tiltásával, akkor éppen 50-50 százalék az egyetértők és tagadók aránya.
A Vasárnapi Hírek kérésére készült kutatás szerint a kérdés több szempontból is disszonanciát okoz az emberekben: egyrészről 59 százalék vallja azt is, hogy az állam feladat lennük gondoskodni, míg csak 26 véli úgy, hogy a hajléktalanok saját hibájukból kerültek az utcára, 17 százalék csak inkább egyetért az állítással. Ez pedig azt mutatja, hogy a többség részvéttel gondolj rájuk.
Még érdekesebb, hogy az alkotmánymódosítással való egyetértés önmagában nem jelenti azt, hogy az emberek ne látványintézkedésnek tekintenék azt: 72 százalék úgy gondolja, hogy a lépés nem oldja meg a problémát, sőt, még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza az utcán élőket.
Érdekesség, hogy pártpreferencia alapján a Fidesz-szavazók 73 százaléka ért egyet az alkotmányba foglalással, míg az MSZP-nél 60 százalék, a Jobbiknál 73 százalék ellenzi azt. Utóbbi párt képviselői egyébként megszavazták a parlamentben a módosítást.
A fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak