Bár a bíróság május 20-án a védelem által felkért magánszakértővel szemlét tartott a roncsán, néhány nappal később az egyik kormánypárti bulvárlap oldalára felkerült egy tízperces videó, amit a hajóroncs belsejéről készítettek.
A portál szerint annyira nem őrzik a hajót, hogy a kormánylapát tengelyéről eltűnt a perlonkötél és folyamatosak a rongálások.
Tóth M. Gábor, a Viking Sigyn kapitányának védője szerin
ez olyan mintha az emberölés eszköze az eredeti állapothoz képest még tíz másik ujjlenyomatot tartalmazna, és a később eljáró szakértőnek így kellene vizsgálnia.
Az ügyet tárgyaló bíró, Németh Leone szerint azonban a bűnjel kezelése nem az eljáró bíró hatásköre, „erre külön csoport van, a bűnjelkezelési csoport, amely a Fővárosi Törvényszék hatásköre alá tartozik”. A tanácselnök szerint ő mindent tőle telhetőt megtett. Miután a Facebookon meglátta a hajóroncs belsejéről készült videót, felvette a kapcsolatot a tárolást végző céggel, és a törvényszék elnökségének is jelezte a problémát.
Folytatódott a tárgyalás
A keddi tárgyaláson tanúként hallgattak meg több, a baleset idején a Dunán dolgozó hajóskapitányt, így a Pest-Buda nevű városnéző hajó kapitányát is, aki szerint a Viking kapitánya nem megfelelően „hajózta be” a hidat. „Pontosan középen kellett volna tartania a hajót a híd előtt néhány méterrel. Ő viszont inkább beesett a hídba, nem az utat tartotta.
Keddre tervezték a dél-koreai túlélők meghallgatását is, de mivel Dél-Koreában nemzeti ünnep van, amiről a bíróság túl későn értesült, így a tanúkat majd csak november 10-én hallgatják meg.
Lefordítják ukránra a jegyzőkönyveket
Tóth M. Gábornak azt is sikerült elérnie, hogy tárgyalási jegyzőkönyveket is fordítsák le ukránra - hiszen a Viking Sigyn kapitányának ez az anyanyelve. Korábban a bíróság ezt azért nem tartotta szükségesnek, mert a tárgyaláson állandó a tolmácsolás.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)