A kormány nem rég kiadta a frissített Konvergencia-programját, amelyből pedig kiderül, hogy az előttünk álló kormányzati ciklusban a nyugdíjak hogyan emelkedhetnek. A jelenleg érvényes nyugdíjemelési szabályok szerint minden év elején a várható infláció mértékével kell emelni az öregségi ellátásokat. A kormány azonban 2019-2022 között minden évében a 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre számít, amelynek jelentkeznie kell a minden év novemberében visszamenőlegesen kifizetett nyugdíjprémiumokban is.
A Zoom.hu így kiszámította, hogy az inflációs előrejelzés ismeretében, mai tudásunk szerint az emelések így néznek majd ki a következő években:
- 2019 januárjában 2,7
- 2020 januárban 2,9
- 2021-ben 3,0
- 2022-ben ismét 3,0 százalékos
A lap szerint ezek az emelések csak a nyugdíjak reálértékének megőrzésre elegendőek, de nem növelik azok vásárlóértékét. Valamint kinyílhat nyugdíj-bér-olló is, mivel a fizetések nettó évi 5-10 százalékos emelkedését ígéri a negyedik Orbán-kormány. Régebben - 2012 előtt - a nyugdíjak emelését részben a béremelésekéhez kötötték, így biztosították a gazdasági fellendülés éveiben a nyugdíjak felzárkóztatását.
Viszont fontos, hogy a 2009-ben, még a Bajnai-kormány által bevezetett nyugdíjprémium-rendszer miatt kaphatnak plusz pénzt az idősek. Ennek lényege, hogy a 3,5 százalékos GDP növekedés után ,novemberben egyösszegben kapnak pénzt. Tavaly fizettek először ilyet, akkor 6-12 ezer forintot kaptak a nyugdíjasok, de a törvényi felsőhatár eleve 20 ezer forint. A GDP várakozások alapján pedig 2022-ig minden évben jár majd ebből, dehogy mennyi, azt rendeletben döntik el az adott években.
A képünk forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Varga Mihály: Megjelentek a recessziós kockázatok

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Beindul a vérbiznisz, az ukrán óriás Erdélyre kacsintott

Ennél olcsóbb már nemigen lesz a tankolás, hiába zuhant mélypontra a dollár

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
