Fülöp Natasa elmondta, tavaly a büntetőeljárások 84 százaléka egy éven belül befejeződött. 35 ezer ügyet egyszerűsített eljárásban, egy napon belül lezártak. A gyorsaság nem ment a minőség rovására - emelte ki -, tavaly az elsőfokú ítéletek 74 százalékát a vád és a védelem is tudomásul vette, így jogerőre emelkedhetett.
Frech Ágnes központi igazgatási feladatokkal megbízott nyugalmazott bíró azt mondta: általában a bonyolultabb, illetve több vádlottas ügyek húzódnak el. Az is lassítja az eljárást, ha a bíróságnak kell beszereznie a bizonyítékokat, valamint ha szakértői vizsgálatokra van szükség. Ha pedig változik a bírói tanács összetétele, akkor meg kell ismételni a bírósági eljárást - fejtette ki.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?