Eleve konfliktusos helyzetben alakult meg a győri önkormányzat legfontosabb és legnagyobb önkormányzati tulajdonú cége a Győr-Szol: az azóta botrányába belebukott Borkai Zsolt polgármester még 2006-ban álmodta meg, hogy a városüzemeltetési cégbe összevonják a távhőszolgáltatástól kezdve a társasházkezelésen át a parkolás és a temető felügyeletét. Ezt akkor ellenezte az akkor még csak a helyi Fidesz-frakciót vezető Dézsi Csaba András által vezetett Fidesz-frakció és a fideszes alpolgármester, Németh Zoltán is. Borkai Zsolt elképzelése ekkor az volt, hogy a nagyobb cég nagyobb profitot hoz majd, mivel a közös beszerzéssel, a pénzügyi tranzakciók közös kezelésével csökkennek a költségek; az ellenzők véleménye pedig az volt, hogy az addig különálló városi cégek holdingosítása privatizálás előszobája, ráadásul „holdingba tömörítés átláthatatlan szerkezetet hozna létre”.
A politikai meccset végül Borkai nyerte: 2010 októberében vonták össze a városüzemeltetési céget, amelyhez újabb és újabb helyi vállalatokat csatoltak. Tavalyig a rendszer jól működött, akkor viszont a társaság anyagi gondokkal kezdett küzdeni, októberben a főkönyvelő az önkormányzat gazdálkodási bizottságának tett beszámolójában ismertette, hogy a járvány miatt 166 milliót, a győri hulladékkezelő átadásán pedig 147 millió forintot bukott a Győr-Szol, ami csak úgy tudta kibekkelni a járvány miatt kieső bevételeket, hogy augusztusig csúsztatta az év elejére beígért béremelést. A 202 millió forintos hiányra a főkönyvelő azt mondta, hogy már nem lehet kigazdálkodni. Ahogy az Úgytudjuk.hu beszámolt, idén szeptember elején végül egy 450 millió forintos pénzinjekciót jóváhagytak.
Ebben a helyzetben döntöttek arról 2021. szeptember 28-án kinevezik vezérigazgatónak Prédl Antalt, a városi útkezelő szervezet eddigi vezetőjét. Most pedig a helyi portál arról ír: pénteken gyakorlatilag minden vezetőtől megváltak a Győr-Szolnál. Csütörtökön távozott Németh Ágnes a főkönyvelő, akivel a próbaidő letelte után nem hosszabbítottak; pénteken pedig megváltak Szabó Ákos stratégiai igazgatótól, Jutasi Gábor vagyongazdálkodási igazgatótól és Csorba József városüzemeltetési igazgatótól is.
Szabó Ákos izgalmas szereplője - az Úgytudjuk.hu szerint - a Győr-Szol történetének: mielőtt stratégiai igazgató lett, a cég korábbi alkalmazottja volt, és a helyi fideszes képviselővel, Szabó Jenővel (aki a felügyelőbizottságot vezette) több rokonuk cégét alkalmazták alvállalkozóként a városüzemeltetési társaságnál (noha ők maguk csak névrokonok). Példaként említi a portál, hogy például egy áthidaló szerződéssel, közbeszerzés és versenyeztetés nélkül 2015 óta a SZATE-BAU, Szabó Jenő két fiának, Szabó Andrásnak és Szabó Csabának a cége szállítja a műanyag ablakokat és ajtókat a Győr-Szol kezelésében lévő ingatlanokba. De az új induló, a Kamép Építőipari Kft. megrendeléseinek felívelésére is kitérnek, ahol a cég tulajdonosa Szabó Jenő egyik fiának apósa, Vaderna János.
Említik még, hogy Szabó Ákos stratégiai igazgató édesapja, Szabó József, és testvére, Szabó Gábor is rendszeres alvállalkozói a cégnek. Előbbi például az autóbuszvárók síkosságmentesítésével, fa- és cserjeültetéssel, úttisztíttással, díszfák öntözésével, falevelek és gallyak gyűjtésével foglalkozik, mindezért január és június között nettó 32 millió 839 ezer forintra szerződött. A cégnél a nyilvánosságban sok szerződésről nem tudni, mert a társaság honlapján csak az ötmillió forintnál nagyobb érték szerződési tételeket tették közzé.
Most azt írja a portál, hogy a Győr-Szolnál felmondott szerdán a kontrolling, illetve a számviteli osztály vezetője is. Az egyetlen biztos pont Szabó Jenő fideszes képviselő, aki forrásaink szerint továbbra is „menedzser-koordinátor” a cégnél, viszont a felügyelőbizottság éléről leváltották, a helyét a szintén fideszes Rózsavölgyi László képviselő vette át.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák

Felérne egy pofonnal, ha épp ma rontanának a magyar besoroláson

Nem elég a bennfentes kereskedelem?! Újabb Magyar Péterrel kapcsolatos büntetőügyről írnak a kormánypárti politikusok

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett

Nagy európai autómárkák eltűnését vetítette előre a nemzetgazdasági miniszter
