Holchacker Péter, az AIPM igazgatója elmondta, hogy az új kormányzat felállását követően újra kellett tárgyalni a befogadással kapcsolatban korábban már egyeztetett kérdések egy részét, és ezek a tárgyalások jól haladnak, hiszen megvan a szükséges szakmai támogatás és a kormányzati szándék is. Az egyesület bízik benne, hogy a magyar betegeknek sem kell már tovább várniuk, és rövid időn belül megszülethet a döntés a várólistán szereplő készítmények társadalombiztosítási támogatásáról. Ez már csak azért is fontos, mert ahhoz, hogy ezen készítmények elérhetőek legyenek az érintett betegek számára, egyes esetekben még további hosszadalmas közbeszerzési eljárásokra is szükség van, így szerencsés lenne ezeket mihamarabb megindítani.
Míg Magyarországon legutóbb 2016-ban bővült a támogatott gyógyszerek, terápiák listája, a környező, V4-es országok esetében az átlagos befogadási idő kevesebb, mint fél év.
Kapcsolódó
Az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadása azért is kiemelten fontos, mert tavasz óta csaknem harminccal nőtt, így jelenleg 100 felett van azoknak a modern fejlesztésű, hatékony gyógyszerek és terápiás eljárások a száma Magyarországon, melyek társadalombiztosítási támogatásra várnak. Ezek többek közt a sclerosis multiplex, asztma, szívelégtelenség, más szív- és érrendszeri problémák, a gyomor-, vastagbél-, emlő- és tüdőrák meghatározott altípusainak terápiájában jelentenek segítséget - olvasható az egyesület közleményében.
Fotó: Shutterstock
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket