A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Tétényi nonszensznek tartja, hogy az 1,786 milliárd forint jegyzett tőkével rendelkező, számos, potenciálisan nagy bevételt generáló tevékenységet (kikötő-, temető-, parkolórendszer-üzemeltetés, ingatlankezelés, őrzés-védés, kommunikációs feladatok) végző cég a tavalyi évre mindössze 10 millió forintos nyereséget "vallott be", amelyet amúgy eredménytartaléknak szán. Míg más városok a felszíni parkolási díjakból szednek be több tíz milliós összegeket, addig a Strigonium csupán 1,3 milliós profitról számolt be, amelyet másfél év alatt produkált.
Tétényi régóta lobbizik azért, hogy a Strigonium pénzügyei transzparenssé váljanak (Napi Gazdaság, 2012. május 11.), a legutóbbi, múlt heti közgyűlésen is élénk vita bontakozott ki több önkormányzati cég mérlegének elfogadásáról, mivel a könyvvizsgálók − egy társaság kivételével − csak záradékkal hagyták jóvá. A polgármester − a város gazdasági krízisére és az inkasszóra való tekintettel − a záradékkal ellátott beszámolók elfogadását nem javasolta, helyette inkább a hiányosságokat pótoltatta volna.
A testület a beszámolókat ennek ellenére elfogadta, mire Tétényi bejelentette, hogy a záradékkal ellátott beszámolók esetében vétójoggal él és egy későbbi időpontra, június közepére rendkívüli testületi ülést hív össze. Ha ekkor is záradékokkal fogadják el a beszámolókat, Tétényi még azt sem zárja ki, hogy nemcsak a Strigonium vezetése ellen tesz jogi lépéseket, hanem akár a képviselő-testület azon tagjai ellen, akik továbbra is támogatják és elfogadják a záradékolt beszámolókat.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön