A GVH június 5-én ágazati vizsgálatot indított, hogy betekintést nyerjen a műsorszolgáltatói piac működésébe, különösen az árazási gyakorlatokba, mivel úgy tűnik, hogy a kisebb műsorterjesztők drágábban jutnak a tartalmakhoz, amiért eleve versenyhátrányból indulnak a nagy cégekkel szemben.
Az ágazati vizsgálat még nem jelent konkrét versenyjogi vizsgálatot vagy eljárást, de ha lezárul, akkor javaslatokkal tudnak élni a piaci szereplők és akár a jogalkotó felé is - tette hozzá a portálnak.
Kapcsolódó
Az elnök bejelentette azt is, hogy eddig 4 eljárást indítottak olyan cégekkel szemben, amelyek a járványhelyzetet arra használták, hogy a fogyasztók megnövekedett hiszékenységét termékeik megtévesztő módon történő értékesítésére használják fel.
A Facebook és a Booking.com bírságáról elmondta, hogy a Facebook esetében az ingyenesség mint a szolgáltatás egyetlen mérvadó tulajdonságának hangsúlyozása elegendő volt ahhoz, hogy ez megtévesztő fogyasztói tájékoztatásnak minősüljön. A Booking.com-ról hozott döntést pedig a szállásadók pozitív elismerése igazolta vissza, ami mutatja, hogy ténylegesen torzulásokat tud létrehozni egy agresszív értékesítési módszer a piacokon, ezért fontos ezek megfékezése.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető