"Egymillió ember bérszámfejtését végezzük, 13 ezer intézménynek vezetünk számlát és a feladatokat mindig pontosan teljesítettük, az elkövetkezendőkben is ez a célunk" - mondta Dancsó József, majd kijelentette, "politikai haszonszerzés" vezetheti azokat a felvetéseket, melyek szerint késdelem várható a nyugdíjak folyósításánál.
Az elnök hozzátette: a nyugdíjak kifizetését ugyanolyan pontossággal végzik majd, mint a volt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal támogatásainak folyósítását.
A 2016. évi egységes kérelmek kifizetése rendben zajlik, a feladattal június 30-ig kell végezni és már csak néhány tízmilliárd forint kifizetése van hátra. Ezen a héten is több mint húszmilliárd forintot utaltak át a munkatársaink - ismertette Dancsó József.
Idén több mint 175 ezer egységes támogatási kérelem érkezett be, csaknem ötmillió hektárnyi területet érintve. Az állatállomány vonatkozásában közel 450 ezer tehén után igényeltek támogatást. A jogosultsági ellenőrzések után a MÁK október 15-től kezdi meg az előlegek kifizetését - mondta a kincstár elnöke.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt