A kereskedelem, a szolgáltatás, a vendéglátás és építőipar területén működő tagjaiknál van tartalék foglalkoztatásra, így nyugdíjasok alkalmazására is, akár a létrehozandó közérdekű nyugdíjasszövetkezeteken keresztül is.
Az iparszövetség minden olyan konstrukciót támogat, amely a foglalkoztatás bővülésének lehetőségét teremti meg, helyettesíti a közmunkaprogramot, és erre szerinte a nyugdíjasszövetkezetek alkalmasak - fogalmazott Vadász György.
Kapcsolódó
E szövetkezeteknek nem elhanyagolható a társadalmi hatása sem, hiszen nem kevés azon nyugdíjasoknak a száma, akik tudnak és akarnak is dolgozni, jövedelmet termelni - mondta a szövetség elnöke.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott