A magyar államnak több százmillió forint plusz kamatokat kell megfizetnie a Fővárosi Törvényszék pénteki döntése értelmében - írja az Index.
A pert Budaörs önkormányzata indította, mert nem akarta fizetni az igazságtalannak tartott szolidaritási hozzájárulást.
A hozzájárulásról tavaly nyáron született döntés. A lényeg, hogy miután az állam teljesen átvette az iskolák fenntartását, ennek a költségeire hivatkozva pénzt szed be egyes önkormányzatoktól. Éves szinten az egész országból nagyjából 21 milliárd forint bevételt vártak, és a 30 ezres Budaörstől akarták begyűjteni ennek az összegnek körülbelül 10 százalékát, 2,1 milliárd forintot, ami egyébként a város éves költségvetésének úgy 15 százaléka.
Wittinghoff Tamás, a budaörsi polgármester szerint mindezt ráadásul úgy, hogy az intézményfenntartó az idén jelezte, egyetlen forintja sincsen arra, hogy elvégezzék a nyári felújítást, karbantartást vagy esetleg fejlesztést, ami mintegy 200 millió forint erejéig kötelező lenne.
A város képviselő-testülete már tavaly októberben eldöntötte, hogy Alkotmánybírósághoz, az ombudsmanhoz, valamint további hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul az önkormányzat. Budaörs az ország egyik leggazdagabb települése.
A per formailag kártérítési per, amelyben az önkormányzat kára a tőle havonta elvett szolidaritási hozzájárulás összege. A magyar állam a perben elsősorban arra hivatkozott, hogy szerintük jogalkotás útján okozott kárért nem lehet kártérítést kérni. A döntésnek így elvi jelentősége is van - hívja fel a figyelmet az Index.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk