A meleg, száraz időjárás miatt elsősorban a fenyvesek kerültek éghető állapotba, ahol az erdőtüzek nagyon gyorsan koronatűzzé fejlődhetnek. Tartós szárazság esetén, egy zivatar után akár már néhány órával ismét meg tud gyulladni a növényzet, sőt a kisebb eső sokszor el sem jut az erdő talajszintjére.
A magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye, emellett a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, így mindenhol fontos az elővigyázatosság - adta hírül a Nébih.
Mától Bács-Kiskun és Csongrád megyében van tűzgyújtási tilalom. Ennek értelmében tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. Mégsem kell reggeli kávé és meleg étel nélkül maradniuk az erdőben túrázóknak, hiszen - az erdőtörvény alapján - gáz égőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszközt használhatnak, noha ezekkel is fokozott óvatossággal kell eljárniuk.
A hivatal kéri a lakosságot, hogy ezekben a megyékben lehetőleg a tilalommal nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet ebben az időszakban, mert a felszálló izzó zsarátnokokat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket. Inkább részesítsék előnyben az elektromos grillsütőket, ha ez nem áll módjukban, akkor pedig minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben! A szabadban dohányzók pedig minden esetben használják a hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró