A 2018-as kiadvány három fő téma köré épül, melyek a személyes életteret, az otthon társadalomra gyakorolt hatásait, emellett az egyedi dizájnt és a termékinnovációkat, valamint a gyártás során alkalmazott újításokat helyezik a középpontba - írja a portál.
A 2018-as, hatvanhetedik alkalommal megjelenő katalógus összesen 52 országban, 35 nyelven jelenik meg 328 oldalon, 203 millió példányban. A katalógus az Ikea központjában, Almhultben készül, minden egyes életteret ott rendeznek be egy hatalmas stúdióban és ott készülnek el az országspecifikus katalógusok is.
Az idei katalógus vezérelve, hogy a nappaliban zajlik az élet, vagyis az a lakás azon pontja, ami alkalmas délutáni szunyókálástól kezdve családi ünnepeken át ahhoz is, hogy a barátokkal beszélgessen az ember. A kiadványban ahhoz adnak rengeteg tippet, hogyan lehet olyan részeket kialakítani a nappaliban, ami például a gyerekek birodalma lesz, vagy hogyan lehet olyan lakberendezési darabokat összeválogatni, amiket minden korosztály tud használni.
Nappalit és konyhát újítanánk fel
A cég ezért közzétett egy reprezentatív felmérést is, amely szerint általánosan jellemző a Magyarország-Szlovákia-Csehország régióra, hogy az emberek többsége elégedett otthonával, és legfeljebb csak apró módosításokat végezne azon. Bár a magyaroknak mindössze 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy álmai otthonában él, 65 százalékuk néhány dolgon azért változtatna. Csak 23 százalék elégedetlen, húszból egy válaszadó pedig kifejezetten nem kedveli környezetét. A felújításokat legtöbben - 32 százalék - a nappaliban végeznék, 30 százalék a konyháját építené át.
(Az Ikea házhoz szállítási szolgáltatásáról szóló véleménycikkünket itt olvashatja.)
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
