Zsigó Róbert pénteki budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a baloldal láthatóan nagy bajban van, mert állandóan dohánykérdésről beszél, holott "a valódi dohányügyről" kellene, arról, hogy "az alvilággal is szövetkeztek, és az alvilágtól a dohányt is elfogadták volna azért, hogy 2010-ben ne bukjanak meg a választásokon". Szavai szerint a baloldal kezd erkölcsileg vállalhatatlanná válni.
A kormánypárt szóvivője kijelentette: nyílt, törvényes folyamat alapján bírálták el a trafikpályázatokat. A korábbinál jóval kevesebb, 5-6 ezer trafik működik majd Magyarországon a jövőben, ami természetesen érdeksérelmekkel jár, ám ezzel 5-6 ezer családi vállalkozás kap lehetőséget üzemeltetésre, nem pedig multik - magyarázta.
Ez természetesen a baloldalnak nem tetszik, ahogyan a bankadó vagy a rezsicsökkentés sem, hiszen ők nem az emberek vagy a kis- és középvállalkozások érdekeit képviselik, hanem a multikét - mondta Zsigó Róbert.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke pénteken közölte: pártja a trafikpályázatok eredményének érvénytelenítését követeli. Arra hivatkozott, hogy a dohánypiac újraosztása a korábban meghirdetett célokkal - a kis- és közepes vállalkozások támogatásával, a tartósan munkanélküliek álláshoz juttatásával - ellentétesen történt meg, 40 ezer család megélhetését veszi el, ráadásul jogorvoslati lehetőség nélkül. Hozzátette: a pályázatokon jelentős részben fideszes politikusok és barátaik érdekeltségei, illetve Fidesz-közeli cégek győztek.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető