Egy utas feladott bőröndjében kutatott értékek után egy rakodómunkás, míg társa figyelt. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság a hasonló lopások megelőzése érdekében folyamatosan végez vagyonvédelmi ellenőrzéseket, így a két munkást előállították - számolt be az esetről a rendőrség.
A 37 és 23 éves férfiakat lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyomozói gyanúsítottként kihallgatták.
Még a télen robbant ki botrány abból, hogy sorozatosan tűntek el értékek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a gépek csomagterébe feladott poggyászokból. Akkor sajtóhírek arról számoltak be, hogy egy bűnszervezet működhet a helyen, amelyet a reptér vezetése tagadott. Azóta több esetre fény derült. A környező országok reptereinek kimutatásából kiderül, hogy az elismert ferihegyi ügyszám is magasabb, mint a közeli légikikötőkben.
A kép forrása: Shutterstock.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ