Minden kamarai tisztségéből felfüggesztette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamra (BKIK) Szatmáryné Jahl Ildikót - tudta meg a Népszabadság az ügyhöz közel álló forrásból. Az ok: a belső etikai vizsgálat szerint Szatmáryné a kamara szabályzata alapján alkalmatlan a kereskedelmi tagozat elnöki tisztsége, illetve a küldötti pozíció betöltésére.
Az egyik kifogás a napilap információi szerint az volt, hogy Szatmárynét 2010-ben jogerősen két év próbaidőre ítélték közokirat-hamisítás miatt. Egy korábbi állásra ugyanis úgy jelentkezett, hogy önéletrajzához hamisított diplomát csatolt.
A felfüggesztett tagozati elnököt erős szálak fűzik a magát magyar üzletláncként reklámozó CBA-hoz: ő az elnöke a több CBA-s prominenst felvonultató Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetségnek. Ez volt az egyetlen kereskedelmi szervezet, amely támogatta a vasárnapi boltbezárást.
Szatmáry Kristóf, a felfüggesztett BKIK-tag fia számos fideszes vezetői posztot látott el és idén tavaszig a BKIK elnöke volt. A szervezet küldöttgyűlése dönt arról, hogy visszahívják-e Szatmárynét pozícióiból.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak