Molnár Csaba független képviselő, a DK alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a kabinetnek a piacok megnyugtatása érdekében még idén meg kell állapodnia az IMF-fel, ezt nem szabad januárra vagy februárra hagyni. Hasonlóképpen fontosnak nevezte, hogy az Orbán-kormány maga álljon elő vállalásaival, és ne várja meg, amíg a valutaalap elvárásokat fogalmaz meg.
Elmondta, javaslataikat arra alapozzák, hogy a Gyurcsány-kormány már szerzett tapasztalatot a 2008-as IMF-tárgyalásokon, és ennek tulajdonította, hogy az ország akkor el tudta kerülni, hogy hitelminősítők a befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolják.
A DK tizenhárom pontban összegzett javaslatait ismertetve Molnár Csaba elmondta: sürgetik, hogy a kormány 2012. január 1-jétől szüntesse meg az Európai Unió által kifogásolt távközlési különadót, a többi ágazati különadót - a bankokat sújtó kivételével - pedig 2013. január 1-jei hatállyal vezessék ki. A Gyurcsány-párt a bankadót 2013-tól is fenntartaná úgy, hogy az "illeszkedjen a mára általánosnak tekinthető európai szabályozáshoz". Ugyanakkor azt indítványozzák, hogy mértékét jövőre felezzék meg.
Szükségesnek ítéli a Demokratikus Koalíció a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamú végtörlesztésének év végi lezárását, a megmaradt magán-nyugdíjpénztári tagok állami nyugdíjjogosultságának helyreállítását, a régi szabályok szerinti Költségvetési Tanács újraindítását és az Alkotmánybíróság jogkörének helyreállítását is. Molnár Csaba azt javasolta: a kormányoldal álljon el a jegybanktörvény módosításának szándékától, és szüntesse meg a Simor András ellen indított politikai támadásokat, állítsa le a szerintük felesleges állami óriásberuházásokat, illetve hogy az állam fejezze be a vállalatvásárlásokat.
A Demokratikus Koalíció sürgeti, hogy jövőre vezessenek be második személyijövedelemadó-kulcsot, meghatározva a gyerekek után igénybe vehető adókedvezmény maximumát, illetve, hogy adót vessenek ki a százmillió forintnál értékesebb magánvagyonokra. Végezetül szorgalmazzák, hogy a kormány nyújtson be új költségvetési javaslatot.
E vállalások és végrehajtásuk garantálnák a forint erősödését, az állampapírok alacsonyabb hozamú értékesítését és azt, hogy megálljon a tőkekivonás az országból - hangsúlyozta Molnár Csaba.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat