A feladni kívánt leveleknek már az egy százalékát sem dobja a magyar lakosság postaládába. A Magyar Posta évi tízmillió forintot költ a postaládák fenntartására, csaknem kilencezret tart fenn, sokkal többet az előírtnál - írja a lap.
A törvény szerint ugyanis elég lenne a 7000 fősnél nagyobb településeken 7000 lakosonként egy gyűjtőládát üzemeltetni, amely még az állami vállalat szerint is csak 4500 darabot tenne indokolttá. Ehelyett jelenleg 8981 postaládát tart fenn.
Magyarországon a levélgyűjtő szekrények fele kisebb településeken található, 41 százaléka az ötezer fősnél nagyobb településeken, városokban, 9 százaléka pedig a fővárosban. Jól megközelíthető helyen, általában közterületeken vannak, és csak a 3 százalékukat helyezték el a postahivatalokon belülre - írja a lap a posta tájékoztatása alapján.
A postaládák azért kerülnek évente több mint tízmillió forintba, mert az ürítésük szinte minden munkanapon folyamatos, miközben a kihasználtságuk nagyon változó, de összességében a társaság éves levélforgalmának kevesebb mint az egy százaléka kerül beléjük. Főként a nyaraló helyeknél használják ezeket.
A Magyar Posta 2016-ban 625 millió darabos levélforgalmat bonyolított, tavaly továbbcsökkenhetett ez a mutató.
Több postai szolgáltatás ára emelkedett január 16-tól, az átlagos emelkedés mértéke 3 százalék. A díjakról a Napi.hu részletesen beszámolt korábban.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon