Az elmúlt napokban Zala megye közútjain történt anyagi kárral járó közúti balesetek összefüggésbe hozhatóak azzal, hogy a nyári főszezon idején több közlekedő van jelen az utakon, mint más évszakban. Sokan indulnak nyaralni, vagy éppen szabadságukat töltik. Ne feledjük, hogy ennek az évszaknak is vannak sajátos baleseti veszélyforrásai.
Nyári forróságban az közlekedők sokkal türelmetlenebbek - figyelmeztet a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A kánikula miatt sokszor 40-50 C°-ra felmelegedett gépjárműbe beülve, majd a 30-35 Celsius-fokos hőségben autózva a vezetők sokkal ingerlékenyebbek és ezért a veszélyhelyzeteket sem jól mérik fel. Többször előfordul a sebességhatárok túllépése, a szabálytalan előzés, a nem megfelelő követési távolság, a hirtelen véghezvitt kormánymozdulatok és manőverek, melyek fő baleseti okok.
Az évszak egy másik sajátossága a hirtelen lezúduló, özönvízszerű esőzés, mely szintén próbára teszi a legtapasztaltabb közlekedőket. Az ilyenkor bekövetkező úgynevezett pályaelhagyásos balesetek oka, hogy ennél az időjárási körülménynél a látótávolság jelentősen lecsökken, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű esőt pedig a gumiabroncs bordázata nem képes elvezetni, a tapadás megszűnése miatt a jármű kormányozhatatlanná válik.
A nyári forróság idején kerüljük a legmelegebb órákban való elindulást. A sebességhatárokat, a követési távolságot minden esetben tartsuk be, a hirtelen manőverektől, kormánymozdulatoktól óvakodjunk. Az előzést szabályosan, előzésre alkalmas útszakaszon, a megfelelő irányjelzések használata mellett hajtsuk végre.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet