A stratégia talán a legfontosabb vállalása, hogy legkésőbb 2030-ra Magyarországot Közép-Európa vezető turisztikai térségévé emeljék. 2017 végéig várhatóan megközelítik a harmincmillió vendégéjszakát éves szinten, ezzel jelentős lépést tesznek a 2030-as cél, az 50 millió felé. Míg tavaly a hazai turizmus a GDP tíz százalékát adta, ezt 2030-ig tizenhat százalékra szeretnék növelni.
Rekordévet csak rekordév követhet - jelentette ki Guller Zoltán. Jelentős eredményeket remélnek attól, hogy vendéglátás áfája öt százalékra csökken januártól.
A tervek szerint 2018-ban megújulnak a Tisza-tó és a Dunakanyar mentén található strandok, várhatóan átadják a sátoraljaújhelyi üveghidat, és korszerűsítenek több mint tíz, a Balaton mellett található kalandparkot.
Fontos beruházások készülnek el Hévízen és Balatonfüreden, Füreden megújul a vitorláskikötő. Másfél milliárd forintos horgásztanya-fejlesztési program indul, emellett több mint száz magyar borászat kap turisztikai célú, szálláshelyek kialakítására szóló támogatást.
A Kisfaludy szálláshely-fejlesztési konstrukció részeként kiírták a panziófejlesztési pályázatokat, több mint kétszáz igény már beérkezett, az első beruházások, főként a felújítások a jövőre már el is készülhetnek. Emellett kiemelte az egészségturizmus jelentőségét, amelynek fejlesztésére külön ágazati stratégiát dolgoztak ki.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról