A szervezet kutatása szerint a megkérdezettek 84 százaléka nem vásárolna hamis terméket, de 13-18 százalékuk még elcsábul. A hamis termékek vásárlásának körülményeivel és motivációival kapcsolatban általánosságban az is kiderült, hogy a válaszadók közel kétharmadának döntésében az játszotta a döntő szerepet, hogy a hamis árucikk olcsó volt. A felmérés arra is rámutatott, hogy leginkább a férfiak, illetve a Budapesten élők vásároltak nagyobb arányban hamis terméket az elmúlt évben - ismertette.
A legnépszerűbb termékek közé sorolta a ruházati cikkeket, amit a hamis illatszerek követnek, viszont hamis gyógyszereket jóval kevesebben vesznek - írja az MTI. (Győzelemre áll a forint a legnagyobb ellenségével szemben.)
Magyarországon évente 230 milliárd forint kárt okoz a hamisítás, ami miatt évente 11 ezer állás kiesése vezethető vissza a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó iparágakat sújtó hamisításra - mondta.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja