A referendum akkor érvényes, ha azon a szavazásra jogosultak több mint fele, azaz legalább 11 875 fő részt vesz- számolt be az MTI. A voksolás eredményes, ha a szavazóknak több mint fele az adott kérdésre azonosan válaszol. Mivel a 11 kérdésre adott szavazatokat külön-külön összesítik, az érvényességi küszöb átlépése ellenére egyes kérdésekben eredménytelen is lehet a voksolás.
A kérdések között szerepel, hogy a képviselő-testület alakítsa-e át a hulladékgyűjtésről szóló rendeletét, írjon-e ki nyílt pályázatot a piac, a temetkezés, a parkolás, az ingatlangazdálkodás, a hirdetésszervezés, a közétkeztetés és az élményfürdő üzemeltetésére.
Azt is kérdezik a választópolgároktól, egyetértenek-e azzal, hogy az önkormányzattal kapcsolatos magánvádas perek költségeinek megtérítésé közpénzből ne történhessen, illetve töröljék az önkormányzat javára az esztergomi ingatlanokra bejegyzett elővásárlási jogokat.
A népszavazást az Esztergomi Lokálpatrióták Egyesülete, a Haladó Esztergomért Egyesület, a Jobbik, az LMP és az MSZP közösen kezdeményezte.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt