A Magyar Közlönyben megjelent rendelettel az innovációért és technológiáért felelős miniszter több ponton módosította az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 2006-os jogszabályt.
Az első változás, hogy a meglévő épület jelentős felújítása vagy olyan bővítése esetén, ahol a bővítés mértéke meghaladja a bővítendő épület hasznos alapterületének 100 százalékát, az épületnek meg kell felelnie az új épületekre előírt energetikai jellemzőknek. A lakó- és szállás jellegű épületeknél az egy négyzetméterre vetített éves energiafogyasztás a jelenlegi 100 kilowattról 76 kilowattra csökken (ebben nincs bent a világítás). Ez azt jelenti, hogy kondenzációs gázkazánnal, a ház minden négyzetméterét ki lehet fűteni évi 8 köbméter földgázzal. (Amennyiben hűtés is van a házban, az energiafogyasztás 10 kilowattal több lehet.)
Kapcsolódó
Új fűtési és hűtési rendszer létesítésekor, az új épületeket olyan önszabályozó készülékekkel kell felszerelni, amelyekkel minden egyes 12 négyzetméternél nagyobb alapterületű helyiségben önállóan szabályozható a hőmérséklet. Meglévő épületek esetében az ilyen önszabályozó készülékeket a hőtermelők cseréjekor kell beszerelni, ha azok a hőszállító és hőleadó rendszer átalakítása nélkül beépíthetők. Ha az épületben több eltérő tulajdonú épületrész található, javasolt az épületrészenkénti hőmennyiségmérés, vagy pedig költségmegosztó készülékek alkalmazása.
A rendelet kitér arra is, hogy az épület hűtésére felhasznált megújuló hőmennyiség a hűtés üzemideje alatt, de legfeljebb április 15-e és október 15-e között vehető figyelembe. Hőszivattyú esetén hűtési üzemmódban a helyiségből elvont, a külső légtérbe leadott hő nem vehető figyelembe megújuló energiaforrásként.
Az új szabályok 2021. első napjától élnek, úgy hogy az akkortól megnyitott építési építési naplóval rendelkező építkezéseknél kell alkalmazni azokat.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás