A három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Nemrég az is kiderült, hogy mire költik a családok a kormány ingyenpénzét.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?