A MEKH hétfői közleményében felidézte, hogy az idén áprilisban harmadik alkalommal írta ki a megújuló energiaforrások felhasználásával történő villamosenergia-termelés támogatását célzó METÁR-tendert. A METÁR támogatás célja, hogy költséghatékonyan ösztönözze a környezetbarát, megújuló energiaforrásokat felhasználó áramtermelést és az új beruházások indítását.
A tájékoztatás szerint a harmadik tenderen is erős volt a verseny, az érvényes pályázatokat tekintve mintegy kétszeres, összességében pedig több mint háromszoros volt a túljelentkezés a kiírt évi 300 gigawattóra (GWh) támogatható mennyiségre.
Kapcsolódó
Az ajánlati árak a 20 MW alatti erőművi méret és a költségek alakulását terhelő bizonytalanságok ellenére is kedvezőek voltak - jelezte a MEKH az MTI szerint.
A kis támogatási kategóriában az átlagos nyertes ajánlati ár kilowattóránként (kWh) 21,26 forint, a nagy támogatási kategóriában kilowattóránként 16,15 forint, a két kategóriára együttesen pedig kilowattóránként 16,99 forint volt a nyertes ajánlati árak átlaga.
A kedvező ajánlatok és az erős verseny miatt az előző pályázathoz viszonyítva mintegy 5 százalékos árcsökkenés következett be.
A pályázaton megítélt zöldprémium-támogatásnak és a megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően összesen évente 299 GWh villamosenergia-mennyiség előállítása valósulhat meg megújuló, környezetbarát forrásokból. A MEKH becslése szerint a nyertes pályázatok mintegy 62 milliárd forint új beruházást indukálnak, és az általuk megtermelt áram mintegy 140 ezer háztartás igényét tudja fedezni.
A pályázaton gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok indulhattak, amelyek vállalták, hogy új beruházással létesítenek megújuló erőművet, vagy meglévő erőművüket az eredeti beruházási érték 50 százalékát meghaladó mértékben fejlesztik. Az új erőműegységeknek a nyertessé nyilvánító határozat kézhezvételét követő három éven belül kell kereskedelmi üzembe állniuk.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket