A gabonafélék ára 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt áprilisra, a februári 18,1 százalékos, illetve a márciusi 10,2 százalékos drágulást követően. A gyümölcsök ára 24,7 százalékkal emelkedett, a márciusi 31,3 százalékos emelkedés után.
A zöldségek ára 8,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint tavaly áprilisban, ezen belül a burgonya ára 25,4 százalékkal csökkent egy év alatt az élelmiszeripari felvásárlás növekedése miatt kilogrammonként 43,5 forintra - közölte a KSH. (Ezért tűnt el itthonról a málna.)
Kapcsolódó
Az élő állatok termelőiár-szintje 5,2 százalékkal csökkent, az állati termékeké 3,9 százalékkal lett magasabb. A vágósertés ára 14 százalékkal csökkent - számol be az MTI.
A tej 1,1 százalékkal, a tojás 10 százalékkal drágult, ugyanakkor ez utóbbi az előző hónapban mért növekedéshez képest 7 százalékponttal mérséklődött.
Idén január-áprilisban az előző év azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak 1,1 százalékkal emelkedtek, ezen belül a növényi termékek ára 1,2 százalékkal, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal emelkedett.
Az első négy hónapban a vágósertés ára 8,9 százalékkal csökkent, kilogrammonként 363 forintra. A felvásárlási ár az év első három hónapjában növekedett, de ezt követően áprilisban újra csökkenésbe fordult.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet