Kukely Márton, a MÁV egykori vezérigazgatója, a CER Holding első embere a rendszerváltás utáni vasúti korszak meghatározó alakja volt - olvasható az iho.hu portálon.
A volt MÁV-vezér a középiskolai érettségi után MÁV ösztöndíjjal tanult a Moszkvai Vasútmérnöki Egyetem Biztosítóberendezési és Távközlési Karán, ahol 1980-ban szerzett diplomát. A magyar vasúton Záhonyban kezdett mérnök-gyakornokként. Vezérigazgatói megbízását 1999. május 26-én vehette át.
Vezérigazgatóságának első évében zajlott a Budapest-Szob fővonal felújítása, zöld utat kapott a magyar-szlovén vasútvonal megépítése. Átadták a Rákospalota-Újpest-Veresegyház-Vácrátót vasút 31 kilométeres villamosítását, továbbá megkezdődött a záhonyi átrakókörzet rekonstrukciójának első üteme. A 2000-2001-ben, a folytatódó beruházások keretében átadták a villamosított Székesfehérvár-Celldömölk vonalszakaszt, 2000. július 14-én felavatták a Magyar Vasúttörténeti Parkot.
Pozíciójából új, MSZP-SZDSZ koalíciós kormány szakminisztere 2002. július 15-én mentette fel tisztségéből, helyére Mándoki Zoltánt nevezve ki.
A volt MÁV vezér 2004-től az MMV magánvasút vezérigazgatója, 2006-tól a CER vezérigazgató-helyettese, majd vezérigazgatója, 2015-től a CER Cargo Holding SE vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart