A képviselők 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 13 tartózkodással hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését. A zárszámadás alapján a tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és az Európai Unió átlagánál is. A bruttó hazai össztermék a 2013-as költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az infláció alacsonyabb volt a tervezettnél, átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban. Az Európai Unió módszertana szerint számított adósságráta 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött. Az államháztartás uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt tavaly.
Az ÁSZ korábbi jelentésében megállapította: a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, a törvényjavaslatban szerepeltetett adatok megbízhatóak.
A kormány korábban a költségvetési stabilitás és a gazdasági fordulat évének nevezte 2013-at. A kabinet álláspontja szerint ugyanis a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik olyan év volt, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt. Magyarország 2013 júniusában kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban pedig idő előtt visszafizette az IMF-hitelt - hangsúlyozta a nemzetgazdasági tárca a zárszámadás értékelésekor. Kiemelték: mindezt úgy sikerült elérni, hogy az ország gazdasági növekedési fordulatot hajtott végre, a gazdaság tartós növekedési pályára állt, az államadósság, valamint a családok és a munkavállalók terhei is csökkentek.
Az ellenzéki frakciók ugyanakkor kritikával illették a tavalyi költségvetést, vezérszónokaik elsősorban az államadósság mértékét kifogásolták.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól