A forint június 30. és augusztus 31. közötti erősödése miatti 900 millió forintos árfolyamveszteséget is figyelembe véve az augusztus 30-i állapot szerint az alapítványoknak juttatott összesen 266,4 milliárd forintnyi vagyonból a vagyon értéke 267,75 milliárd forintra nőtt. A hat alapítvány összességében 173,03 milliárd forintot Magyar Állampapírban, 5,16 milliárd forintot bankbetétben, 53,45 milliárd forintot ingatlanban tart, 36,11 milliárd forintot pedig cégrészesedésbe fektetett be.
A megalakulásuk óta az alapítványok - a vagyonnövekedés mellett - 3,6 milliárd forint értékben több mint 800 oktatási, kutatási, tudományos pályázatot támogattak - jegyezték meg. A közleményben emlékeztetnek, hogy az alapítványok kötelesek megőrizni a rájuk bízott vagyont, azt nem költhetik el, csak befektethetik, és annak hozamát használhatják fel tevékenységük során.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?