A Fidesz ügyvezető alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: 2013. január 1-jétől lépne hatályba az önkormányzati törvénynek a helyhatósági vezetők és képviselők javadalmazására vonatkozó új szabályai. Ezt azonban csak a 2014-es önkormányzati választás után léptetik életbe - közölte Kósa Lajos, amit azzal indokolt, hogy az új rendszerrel jelentősen változik a helyhatósági tisztségviselők fizetése, és "úgy gondoljuk, helyesebb, ha nem a ciklus közepén, hanem a végén módosítjuk ezt", amikor mindenki újragondolhatja az indulási feltételeket. További érvként említette, hogy el szeretnék kerülni egy olyan visszás helyzet kialakulását, hogy "önkormányzati tisztségviselők javadalmazása akkor változik, amikor az országban egyébként nem nagyon változnak ezek a pénzek".
Szólt az összeférhetetlenségi szabályok hatálybalépésének átalakításáról is: e szerint szintén csak a 2014-es helyhatósági választást követően lesz érvényes az a köznevelési törvényben szereplő rendelkezés, amely szerint az önkormányzatok által fenntartott intézmények vezetői nem lehetnek helyi képviselők. Alapvetően óvodavezetőkről van szó - mondta Kósa Lajos, hozzátéve, hogy sok időközi választásra kényszerülnének, ha e szabály bevezetését nem tolnák ki 2014 októberéig.
A politikus emlékeztetett, a parlamenti képviselői tisztség és önkormányzati posztok között fennálló összeférhetetlenség ugyancsak a 2014-es önkormányzati választást követően lesz hatályos. Összegzése szerint "politikai értelemben semmin nem módosítunk, praktikusan módosítunk jónéhány kérdésen". A szükséges javaslatokat hamarosan a Ház elé terjesztik - közölte.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt