Az alap- és sürgősségi ellátásban azok is hozzájutnak az akut életveszély elhárításhoz és a maradandó egészségkárosodás megelőzéséhez, akik nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot, vagyis a módosuló rendszer nem jelenti azt, hogy a legkiszolgáltatottabbakat hagyja magára a kormány - fogalmazott az erőforrás minisztérium saját gyártású interjúsorozatának legfrissebb epizódjában Kásler Miklós Emmi miniszter a szakportál szemléje szerint.
Az egészségügy átalakításáról elárulta, augusztus elején meghatározzák az "eredőt", így a nyár utolsó hónapjában már érdemben tudnak majd beszélni róla. A Belügyminisztérium és az Emmi közös felmérésében arra is keresik a választ, hogyan választható szét a magán és a közfinanszírozott ellátás, az orvosok, ápolók és védőnők az EESZT-ről és a paraszolvenciáról is elmondhatják a véleményüket.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány szavai szerint a "lecsengés végén jár", és bár eddig fegyelmezettségből jelesre vizsgázott a társadalom, lazul az önkontroll. Mivel jellemzően külföldről behurcolt Covid-19 esetek fordulnak elő idehaza, a miniszter szerint a most bevezetett, utazást korlátozó intézkedések elegendőek a járvány újabb fellángolásának megelőzésére.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak