Az idei első negyedév számait összevetve a járvány előtti utolsó negyedévével, látni, hogy a kórházak közel negyedével, a szakrendelők ötödével kevesebb beteget láttak el idén, a krónikus osztályok pedig korábbi teljesítményüknek csak a 38 százalékát produkálták - írja a Népszava.
Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója szerint mindez nemcsak azt jelenti, hogy ellátatlanok a betegek, hanem azt is, hogy bizonyos típusú terápiához, diagnosztikához a rászorulók nem jutnak hozzá.
Jelenleg az átlagfinanszírozás miatt az intézmények 19-31 százalékkal több pénzt kapnak, mint amennyit a teljesítményük indokolna. "Ez óriási rés, ráadásul ennek ellenére nő az eladósodás, április végére 25,7 milliárdra nőtt a kórházak lejárt számláinak az összege" – magyarázta Kiss.
Kiss Zsolt a lapnak elmondta, hiába különítettek el várólista-csökkentés céljára 13 milliárd forintot, a várakozó betegek számában nem érezhető igazán nagyon nagy elmozdulás.
Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a magánellátásban közel harmadannyi idő alatt jutnak ellátáshoz az ügyfelek, mint az államiban. Az átlagos várakozási idő a szakorvosi és diagnosztikus vizsgálatoknál például 8 nap, míg a közfinanszírozásban 20 nap körül alakul.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított