Ugyanezen időszak alatt a fejenkénti egészségügyi kiadások nem nőttek a kétszeresükre: 2010-ben átlagosan 37831 forintot tettek ki, 2018-ban pedig 62411 forintot. Az egészségügyi kiadásokba pedig beleszámolták a gyógyszerek, gyógyáruk, egyéb egészségügyi termékek, gyógyászati segédeszközök, az orvosi, fogászati és egyéb járóbetegeljárások, és más kórházi szolgáltatások költségét - és még a hálapénzt is - olvasható a portál cikkében.
A hálapénz aránya az egészségügyi kiadásokon belül 2010-ben még csak 4,8 százalék volt, 2018-ban pedig már 6,1 százalékát adta az összköltségnek a paraszolvencia.
A területi összehasonlításból kiderül, míg Budapesten átlagosan 7054 forintot fizetnek a betegek, a Közép-Magyarországi régióban pedig 5103 forintot, az Alföldön 2179-2202 forint volt az átlagos hálapénz összege 2018-ban. Nemcsak területileg, hanem településtípusonként is jelentős az eltérés: a főváros után a megyei jogú városokban, vidéki nagyvárosban kb. 2500-tal kevesebb, 4520 forint a paraszolvencia, a kisebb városokban pedig 2807 forint. A községek, falvak lakosai átlagosan 2627 forintot tesznek évente a borítékba.
Az egyszemélyes háztartásban élő 65 év alattiak 5459 forinttal, míg a 65 év felettiek 10148 forinttal fejezik ki a "hálájukat".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Békekörútra indul a kormányfő, az EU minden tagját csatasorba állítaná

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Elmarad a tavasz, senki se tudja, hova tűnt

Nemcsak a Starbucks vezére járhat repülővel dolgozni, bárkinek meglehet rá az esélye

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes
