A napokban a Markusovszky kórház infektológiai osztályán rendeltek el zárlatot kanyarós beteg miatt, egy Vas megyei településen pedig lakásukon oltották be azt azokat, akik együtt várakoztak egy fertőzöttel egy háziorvosi rendelőben - olvasható a portál cikkében. A két eset miatt 63 embert kellett beoltani a Vas Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának tájékoztatása szerint.
A kanyarót kezdeti stádiumában nehéz felismerni, a tünetek egyszerű légúti fertőzésre hasonlítanak, a jellegzetes kiütések csak 10-11 nap lappangás után jelentkeznek - hívja fel a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke. A tünetek egyszerű légúti fertőzéshez hasonlítanak. A cseppfertőzéssel terjedő vírus a szövődmények miatt veszélyes.
A WHO adatai szerint világszerte majdnem megháromszorozódott a kanyarós esetek száma. Az oltásellenesség erősödése következtében pedig már olyan országokban is terjed a betegség, amelyekben a lakosság nagy része megkapta az oltást.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég