A Népszabadság múlt pénteken írt arról, hogy információi szerint a Getronics Kft. januári visszalépése után négy hónappal az i-Cell Kft. és szövetségesei kaphatnak lehetőséget az ország 6318 kilométernyi közútját lefedő hálózat kiépítésére.
A minisztérium írásos válasza szerint a kivitelezők vállalták, hogy július 1-jéig leszállítják az új rendszert, amely garantálja a használatarányos díjfizetést, valamint megfelel az európai uniós technológiai követelményeknek, vagyis kompatibilis az Európai Elektronikus Útdíj Szolgáltatással (EETS).
A július 1-jén induló használatarányos útdíjfizetési rendszer minden 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművet érint a kijelölt útszakaszokon, amelyek együttes hossza 6318 kilométer - közölte az NFM. A fizetési kötelezettséget a rendszer az úthasználat arányában, a kedvezményeket a gépjármű környezetvédelmi besorolása alapján határozza meg.
A tárca válasza szerint a határidőre történő bevezetés biztosítja a költségvetés számára a tervezett bevételt.
Az e-útdíjból a költségvetésben 75 milliárd forint bevétel szerepel a második félévben.
Az új rendszer bevezetésével Magyarország eleget tesz az Európai Unió vonatkozó irányelveinek, továbbá megteremti a lehetőséget arra, hogy a Magyarországon áthaladó teherforgalom résztvevői igazságosan viseljék az úthálózat fenntartásának költségeit. Az elektronikus útdíjrendszer bevezetésével tehermentesíthetők az eddig jelentős tranzitforgalommal sújtott települések, az érintett városokon és falvakon áthaladó teherforgalom csökkenése elősegíti a környezetszennyezés visszaszorítását és növeli a közúti közlekedés biztonságát - hangsúlyozta a tárca.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megrogyott a Katinka-birodalom: veszteségek sújtják, bezárás fenyegeti

Újra brutális számok érkeztek az Nvidiától

Ne kapkodja be ezeket a gyógyszereket, nagy baj lehet a vége

Megint tiltólistára került egy cucc a repülőtereken

Autósok figyelem: egy hónapos terelés jön az M0-s autópálya déli szektoránál

Nevetséges áron kínálnak lakóházat a Bakonyban

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Keményen odaszólt Matolcsy az Állami Számvevőszéknek

Mint egy katasztrófafilm: ma elnyelheti a víz a parajdi sóbánya látogatott csarnokait - KÉPEK
