Az elektronikus vényírás aránya Magyarországon 2020 tavaszán rövid idő alatt 70 százalékról 90 százalék fölé emelkedett, és azóta sem esett vissza. Jelenleg már napi több mint 800 ezer elektronikus recept, több mint 550 millió ellátási esemény fut be az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerébe, amelyhez mostanra mintegy 25 ezer szolgáltató csatlakozott - derül ki a Digital Health közleményéből.
A telemedicina szektort egyértelműen berobbantotta a koronavírus-járvány, amely rámutatott az adatvezérelt egészségügy fontosságára, szükségességére és hiányosságaira is.
"A járvány hatására lényegesen többet foglalkoztat minket az egészségünk, valamivel tudatosabbak lettünk, beszédtéma lett a mentális egészség, miközben a kényszerű helyzetben orvos és páciens egyaránt és meglepő nyitottságot mutatott a digitális megoldásokra. Az okozott nehézségek mellett a pandémia elindította az egészségügyi rendszert abba az irányba, hogy az ellátást komplex folyamatként kezeljük" – mondta Kövesi Tibor, a Roche Magyarország stratégiai és szervezetfejlesztési vezetője.
Az ugyan nem valószínű, hogy a korábban tapasztalt gyors ütemű digitális átállás hasonló tempóban folytatódik, de számos megoldás – az online időpontfoglalás, az egészségügyi adatok megértése és elemzése, és remélhetőleg az egészségügyi ökoszisztéma szereplőinek erősebb partnersége – hosszú távon beépül a mindennapokba - magyarázta Kövesi.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég