Sebességtúllépés miatt összesen 6,582 milliárd forint bírság került kiszabásra, s több mint 190 ezer darab bírságot szórtak szét a szupertraffipaxok felvételei alapján a rendőrök 2017 első hat hónapjában a szabályszegő autósoknak .
A számok komoly megugrást jeleznek, hiszen 2016 egésze során a felvételek alapján ténylegesen kiszabott, jogerőssé vált teljes bírság összege körülbelül 8,973 milliárd forint volt és 265 731 esetben szabtak ki bírságot a traffipaxok révén - írta meg korábban az autoszektor.hu, az Országos Rendőr-főkapitányság adatai alapján.
Kapcsolódó
A portál szerint a közel 200 ezer bírságból a megengedett sebességet túllépők mellett jutott valamennyi a közlekedési lámpák és a vasúti átjárók pirosán áthajtóknak, a sztrádák leállósávját használóknak, valamint a behajtani tilos táblát és a kötelező haladási irányt megszegőknek.
Nem tudni, hogy 2017 első felében kinek mennyi jutott pontosan, de a rendőrség korábbi adatai alapján valószínűsíthető, hogy akár 99 százaléknál is több lehet ebből a gyorshajtásos ügy.
A sebességhatárt átlépőket 30 ezertől 300 ezer forintig bírságolhatják a rendőrök. A legvastagabb, azaz 300 ezer forintos csekkből 53 darabot küldtek ki 2017 első felében, árulta el a vezess.hu-nak az ORFK.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Ikonikus fotók készültek Zelenszkij és Trump találkozójáról Ferenc pápa temetésén

Négy-öt millió magyar ember életét változtatná meg a kormány, konzultáció is lesz róla

Több száz épület olmott össze kártyavárként Ecuadorban

Óvatosság és kivárás: sokan nem tudnak megbirkózni a gigantikus lakásárakkal

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

A speckó okostelefont már nem is exportálják a kínaiak

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Annyian vannak a Szent Péter téren, hogy le kellett zárni – egy világ figyeli a pápa temetését (KÉPEK)
