"Az elmúlt időszakban sok olyan intézkedés született, amely a nyugdíjas társadalmon belül szült ellentéteket" - mondta el Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Évekért Klubszövetség elnöke az ATV műsorában. Ezt azzal magyarázta, hogy eltérő csoportok juttatását, eltérő módon változtatták az elmúlt években. Példaként említette, hogy a rokkantsági nyugdíjat kapókat érintő változások nem terjedtek ki a teljes közösségre.
Csütörtökön a nyugdíjas parlamenten merült fel, hogy nőjön a duplájára az öregségi nyugdíj összege. Ezt arra hivatkozva követeli a civilszervezet, hogy még a Bajnai-kormány foglalta jogszabályba, hogy ha az ország gazdasági teljesítménye javul, akkor a nyugdíjasok juttatását is javítani kell. Így szerinte és - az érdekvédelmi szervezet szerint - az ideális az lenne, ha a duplájára nőne a legkisebb öregségi nyugdíj. Hasonló javaslatot tett az LMP is még tavaly.
Egyszeri pluszpénzt is akarnak
A szakértők egyszeri juttatásként 120 ezer forintos kifizetést javasolnak minden idősnek - ezt Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is bevette kampányígéretei közé. Azért nem progresszív rendszerben gondolkodnak, mert a kifizetések mindig is szolidáris alapúak voltak.
"Ha egy évben egyszer kerül kifizetésre egy pluszjuttatás, akkor könnyebben elfogadható, hogy az mindenkinek járjon" - magyarázta Hegyesiné.
A civil vezető szerint az elmúlt években jelentős volt a bérkiáramlás, miközben a nyugdíj inflációkövető volt. Hegyesiné úgy látja, hogy kinyílt az olló a kereső lakosság és időskori ellátásban élők bevételei, így az emberek leszakadnak.
A nyugdíjemelés megfelelő mértékét 5-6 százalékra tette az Életet az Évekért Klubszövetség vezetője.
A fotó forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Jobbak vagyunk, mint Ausztria, és ezt maga az Eurostat állítja

Újabb európai országot támadnak az oroszok

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Varga Mihály: Megjelentek a recessziós kockázatok

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Ennél olcsóbb már nemigen lesz a tankolás, hiába zuhant mélypontra a dollár

Anyák szja-mentessége: a kormány adott ajándékot meg nem is

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam
