Az ellenzéki politikus csütörtökön, az Országos Nyugdíjas Parlament Országházban tartott második ülésén úgy fogalmazott, a magyar baloldal nem tud nem beszélni a tizenharmadik havi nyugdíjról, ami jó eszköz lehet egy igazságosabb nyugdíjrendszer felé.
Karácsony Gergely szerint az átlagnyugdíjnak megfelelő összegű tizenharmadik havi nyugdíj egyszerre lehet képes felfelé húzni az alacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők bevételét, valamint szolidaritást ébreszteni az ennél magasabb időskori illetményt kapókban - tudósított az MTI.
Úgy látja, a nyugdíjemelések számításakor az infláció mellett a bérnövekedéseket is figyelembe kell venni, emellett lehetővé kell tenni a nyugdíj melletti munkavégzést, és vissza kell állítani a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét.
Emellett a nyugdíjasok közötti jövedelmi ollót is zárni kell, aminek érdekében az MSZP-Párbeszéd megduplázná az alapnyugdíj összegét, továbbá egy korrekciós folyamatot is elindítana az átlagnál kisebb nyugdíjak gyorsabb emelkedése érdekében - mondta Karácsony Gergely.
A Párbeszéd társelnöke megismételte, megválasztása esetén a szociális demokrácia jövőképének megvalósításán dolgozna, amelynek egyik legfontosabb eleme a generációk közötti összetartás erősítése.
Visszahozná a három pilléres rendszert
Kiemelte, programjának része, hogy csökkentse a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok, vagyis a legfiatalabbak és legidősebbek kiszolgáltatottságát a mindenkori hatalommal, illetve a piacgazdaság változásaival szemben.
Karácsony Gergely szerint ehhez a nyugdíjrendszert három pillére kell építeni. Elsőként említette a biztosítási elv erősítését a kormánytól független nyugdíjbiztosítási alap visszaállításával, majd a szolidaritás és az öngondoskodás növelését.
Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szemléletváltást sürgetett annak érdekében, hogy az elöregedés ne járjon együtt a haszontalanság érzésével. Ezt szerinte az aktív életkor támogatásával lehetne elérni, így például az idősek informatikai ismereteinek fejlesztésével, illetve sportolási lehetőségeik bővítésével.
Karácsony Gergely közölte azt is, egy az életkortól független, rászorultsági alapú gyógyszertámogatási rendszert vezetne be, továbbá az energiafogyasztást csökkentő lakásfenntartási programot indítana.
Az ellenzéki politikus beszédében kitért az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában napközben történtekre is, tűrhetetlennek nevezve, hogy a kormánypárti képviselők kivonultak a kérdések elől.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró