"Az elmúlt napokban kialakult helyzet több tízezer ember mindennapi életét, közlekedését nehezítette meg a Zsámbéki-medencében, ennek elkerülése mindenkori közös érdekünk" - fogalmazott a polgármester a keddi csőtörés után kialakult helyzetre utalva.
Győri Ottília sürgető levelét egy telefonhívás előzte meg, amelyből kiderült, hogy a hibaelhárítással megbízott cég, a Bola 95 Kft. azért nem sürgette jobban a Budakeszi úton kialakult helyzet orvoslását, mert a Fővárosi Vízművek nem tartotta sürgősnek a munkálatok elvégzését, vagy egyszerűen csak spórolni akart - olvasható a portálon.
Bodó Lajos a cég vezetője azt állította, hogy a Fővárosi Vízművek Zrt. december 23-i határidővel rendelte meg tőlük a Budakeszi úti csőtörés miatt keletkezett hiba elhárítását és a felbontott burkolat helyreállítását.
A Vízművek szerda reggel jelezte, hogy "jó lenne" meggyorsítani a munkálatokat, mert több irányból is sürgetik őket. Az ügyvezető jelezte, hogy igyekeznek eleget tenni a kérésnek, ezért szerdán már lebetonozták a munkafelületet, majd az anyag megkötése után következhet az aszfaltozás is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget